A hűtőgép az otthonunk fontos része

A hűtőgép az otthonunk egyik alap eleme. Nélküle nehezen elképzelhető egy háztartás.

Design-ban és funkcióban számtalan modell közül választhatunk. Van egy ajtós, kétajtós, fagyasztós, mini, borhűtő és még sok más.

Először is azt kell eldöntenünk, hogy mekkora gépre van szükségünk, majd a funkcióját. Szükségünk van-e fagyasztóra, esetleg van már otthon különálló fagyasztó, így az szükségtelen a hűtő esetében.

Számít természeten az is, hogy szabadon állót szeretnénk, vagy beépíthető verziót.

Mindezek mellett az energiafelhasználás is fontos szempont, mivel a gép folyamatosan fog működni. Ezt meghatározza a besorolása, viszont számít még az is, hogy tud-e szellőzni, mennyit nyitogatjuk majd a hűtőt, illetve milyen hőfokú a környezet.

A további opciók inkább kényelmi szempontúak. Nekünk kell eldöntenünk milyen extrák fontosak számunka, szükségünk van-e bortartóra, gyorsfagyasztásra, baktériumölő opcióra, jégkocka adagolóra vagy esetleg víztisztító készülékre az ajtóba szerelve.

Emellett a kinézetében is döntést kell hoznunk a hűtőszekrény színét illetően. Elég sok szín fellelhető már a piacon, akár a piros, zöld, bézs szín, de gyakoribb a fehér vagy az inox külső.

Utoljára említeném az űrtartalom mérete iránti igényeket figyelembe vételét. Ez is kényelmi szempont, hiszen a családi szokásokhoz alkalmazkodik. Ha sokat főzünk, sok a nyersanyag, nagy a család, akkor nagyobb hűtőre lesz szükség, ha a hely engedi 2 ajtósra. Ha viszont nem nagy létszámú a család, nem főznek, esetleg házon kívül étkeznek, bőven kielégítő lesz egy kisebb gép is.